A címmel ellentétben a Vodafone egyáltalán nem pajkos, csupán kedvem támadt a cég nevét és a „te kis” szavakat együtt használni - ellenben hirtelen nem találtam semmi mást a pajkos helyett. Így lett a Voda pajkos.

Mint azt a Facebook üzenőfalamon mondtam, nem nyertem meg a Sziget Riporter nevezetű pályázatot, bármennyire is szerettem volna. Hogy miért szerettem volna? Azért, mert egy önző dög vagyok, egy hét hírnévre, meg egy hét önfeledt bulira vágytam, így aztán vastag bőrt növesztettem a képemre, és majdhogynem minden ismerősömet felszólítottam a szavazásra. Meg drága édes anyukám ismerőseit is, mert miért ne. Ó, és igen, a szavazást meg is nyertem, szinte biztos voltam a győzelmemben, noha még várt a pályázatomra egy szakmai zsűri is, de ettől nem féltem, elvégre ha másban nem is, abban azért biztos vagyok, hogy átlag feletti képességgel vagyok megáldva szavak egymás utáni rakosgatásában. Egyébként meg súlyos önértékelési problémákkal küszködöm. Augusztus 4.-én, amikor délben felébredtem - és elfogyasztottam az első két kávémat -, úgy rohantam a számítógép elé, mint óvodás a fenyőhöz Karácsony reggelén. Csillogó szemekkel tapadtam a Vodafone fácseoldalára, abban a reményben, hogy már közölték az eredményeket, és elkezdhetek hat nappal a fesztivál előtt összepakolni hatalmas buzgóságomban. Nem. Úgy öt kínkeserves órát töltöttem laptoppal az ölemben, hasamon, hátamon, lábfejemen, olyan pozíciókat felvéve, hogy azokat már egyes jógamesterek (van ilyen?) is megirigyelhettek volna. (Közben kávét ittam.) Aztán végre valahára közölték az eredményeket. És nem nyertem. Nem hogy fesztiválbelépőt, meg blogot nem kaptam, de még csak egy vállveregetést sem valamelyik öltönyös kommunikációszakot végzett ördögfajzattól. Természetesen mély depresszióba - nem - estem, meglestem a nyertes pályázatát, aki hat szavazattal, és félmondatos válaszokkal taszított vissza engem a névtelenség homályába. Volt kérdés, amire egy videóklippel válaszolt, akadt „kúlfészes” mondat is (saccperkábé tíz karakter), és a végén megjegyezte, hogy bizony ismer egy pár zenei riportert, úgyhogy első kézből kap mindent... vagy valami ilyesmi. Ekkor tisztává vált, hogy ez a férfiember valaki ismerősének az egyik ismerőse, aki ismer valakit. Így aztán csak egy gúnyos mosolyra futotta, másra időm ugyanis nem volt, elszaladtam készülődni, elvégre egy buli várt engem este, amit egyébként már nem is nagyon tudok felidézni, de szinte teljes mértékig biztos vagyok benne, hogy fantasztikus volt. Az erről írott cikk is elhúzódott a Sziget első napjáig, amikor már bizony senki nem fogja olvasni, mert mindenki sörrel fog tombolni valamelyik koncerten. Én meg jobb esetben az Auchan előtt, mert állítólag az jó. (Nincs is pénzem sörre.) (Nincs is kivel.) (Nemááá’.)

Szóval, drága Vodafone haragszom rád, és szerettem volna elmesélni, hogy én, mint átlagember, nem pedig óriáscég, hogy éltem ezt meg. Tudod, először azt terveltem, hogy felgyújtom a székházat, és az összes üzletedet, de később rájöttem, hogy marha lusta vagyok, és semmi kedvem ilyeneket csinálni, így inkább egyszerűen csak bevezettem családi hagyományként a nemvodásságot (nem mintha ez számítana). Kíváncsian várom az idei Sziget Riporter bejegyzéseit, remélem valaki olyat találtatok, akit majd valami frappáns álnéven kritizálhatok. (Már ha tényleg ő fogja írni a cikkeket.) Amúgy meg csődölj be, le veled, leveled.